Egri borvidék

A borvidék az Északi –középhegység és az Alföld találkozási vonalában, a Mátra és a Bükk hegységek között, azok jellemzően déli és nyugati oldalain helyezkedik el. Két kiemelkedő csúcsa, – a tengeri mészkőalapból kialakult a barna erdőtalajú – Nagy-Egyed-hegy és – az andezit alapú – Mész-hegy, ahol az ott területet birtokló pincészetek egyedi ízvilágú, sajátos, igen kiváló borokat tudnak készíteni. A többi, jellemzőn fennsíkokon és déli lejtőkön található ültetvények talaja változatos, tápanyagban gazdag erdőtalaj, vulkáni eredetű részekkel tarkítva.

A borvidék területéről került elő egy 30 millió éves ős-szőlőlevél, a „Vitis Hungarica” megkövesedett maradványa, ami tény és kuriózum, de nincs bizonyíték a későbbi szőlőtermeléssel való kapcsolatra. Eger és környéke, régészeti adatok alapján a X. századtól volt lakott. Szent István király – amiről írásos bizonyíték van – az egri püspöknek adományozta az egri völgy bortizedét. A tatárjárás után a vallonokat, valószínű IV, Béla király telepítette be a megfogyatkozott népesség helyére, akik meghonosították a francia szőlőművelési módot és a bor hordóban való érlelését, tárolását. Az egri bortermelésnek évszázados hagyományai vannak és a korabeli források a kiválóságáról tanúskodnak. A Filoxéravészt megsínylette a borvidék, de éppen a fontosságára való tekintettel megalapították, a vincellériskolával karöltve, az Ampelológiai Intézet egy állomását, amely később szőlészeti, borászati kutatóintézetként működött.